Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéje (Moszkvai Patriarchátus)

A Magyar Ortodox Egyházmegye (Moszkvai Patriarkátus) – a magyarországi és az egyetemes ortodoxia részeként – immár hetven esztendeje pasztorálja hazai magyar és más nemzetiségekből alkotott nyáját. Híveik többsége magyar nemzetiségű, számukra az istentiszteleti nyelv a magyar, egyházközségeikben az új naptárt követik, ám templomaikban nem ritka a görög vagy más nyelven elhangzó ima, ének, felolvasás.  Az orosz, ukrán, fehérorosz, moldáviai és más nemzetiségű hívek istentiszteleti nyelve az egyházi szláv, és egyházközségeikben az ó- vagy más néven Julián-naptárt követik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a mozgó ünnepeket (pl. Húsvét, Pünkösd) Egyházmegyéjük az egész hazai ortodoxiával együtt az ó-naptár szerint ünnepli, ám a dátumhoz kötött ünnepeket (pl. Karácsony, Vízkereszt) magyar nyelvű egyházközségeik az új, egyházi szláv nyelvű közösségeik az ó-naptár szerint.

Jóllehet az ortodox keresztények számára a templom és az istentisztelet áll az egyházi élet középpontjában, egyházközségeikben, a templom mellett, gyermek és felnőtt hitoktatás is folyik, nyáron hittantáborok szerveződnek. Mind ezekről, mind más tevékenységeikről, könyveikről, kiadványaikról részletes ismertető található Egyházmegyéjük, illetve egyházközségeik honlapjain.

hittanoktatás

A Magyar Ortodox Egyházmegye részére a személyi jövedelemadóból felajánlott egyszázalékos támogatás a 0365 technikai számra küldhető él az év megfelelő hónapjaiban, ami értékes hozzájárulás a templomok fenntartásához, egyházi tevékenységek és szolgálattévők finanszírozásához. Az Egyházmegye hálásan köszön minden felajánlást. Egyházmegye technikai száma 0365

Egyházmegyéjük régi, értékes, műemlék templomokkal, de újabbakkal is rendelkezik: a Duna partján, az Erzsébet híd lábánál emelkedik az impozáns Nagyboldogasszony templom, gazdagon díszített, a 18. század végéről származó ikonosztázionjával, amely a legnagyobb a budapesti régióban. Az istentiszteletek nyelve magyar, egyházi szláv és egyházi görög.  

Budapesti Nagyboldogasszony templom

Nem messze a Hősök terétől, a Lendvay utcában, egykori gazdag polgári ház földszintjén működik egy orosz egyházközség, ahol az istentiszteleti nyelv egyházi szláv, és temploma Radonyezsi Szent Szergejnek van szentelve.

Budapesti Radonyezsi Szent Szergej templom

A festői Üröm községben, Budapesttől nem messze található a Szent Alexandra vértanúnőnek szentelt templom, amely Alekszandra Pavlovna nagyhercegnő, József nádor, magyar királyi herceg fiatalon elhunyt felesége (†1801), I. Sándor cár lánya és Magyarország nádornéja nyugvóhelyének épült. A legenda szerint az ő javaslatára került be a zöld szín a magyar nemzeti zászlóba, amely a magyar táj szépségét szimbolizálja. Az emléktemplom istentiszteleti nyelve egyházi szláv.

Ürömi Szent Alexandra vértanúnőnek szentelt templom

Miskolcon, a város központjában áll a kivételes szépségű Szentháromság templom, a 19. század elejéről származó egyedülálló ikonosztázionjával. A templom istentiszteleti nyelve magyar. A templomkert bejáratánál múzeum található, értékes gyűjteménnyel, amelyben 17-19. századi ikonok, kegytárgyak, liturgikus öltözékek szerepelnek.

Miskolci Szentháromság templom

A nyíregyházi Szent György Nagyvértanú templom a Széchenyi tér sarkán szintén magyar nyelvű, márvány oltárasztala, ikonjai, karszékei a 18-19. századból származnak.

Nyíregyházi Szent György Nagyvértanú templom

A debreceni kis hagymakupolás Szentháromság templom a hívők kezdeményezéséből és erejéből épült, a város egy új lakónegyedének a közepén, istentiszteleti nyelve a magyar.

Debreceni Szentháromság templom

Szeged központjában, nem messze a Tisza parttól található az ugyancsak Szent György Nagyvértanúnak szentelt kis templom, 1942-ben készült értékes ikonosztázionjával, ahol az istentiszteleti nyelv a magyar.

Szegedi Szent György templom

Gyöngyös belvárosában egy régi, műemlék-jellegű templom található, névadója Csodatévő Szent Miklós, a templombelső faragványai kivételesen szép munkát örökítenek meg. Az istentiszteletek magyar nyelven folynak.

Gyöngyösi Csodatévő Szent Miklós temploma

Tokaj  belvárosában egy régi, műemlék-jellegű templom található, névadója Csodatévő Szent Miklós Az istentiszteletek magyar nyelven folynak.

Tokaji Csodatévő Szent Miklós templom

Végül, de nem utolsó sorban említjük meg Hévízt, ahol épül a Szűzanya Életetadó Forrás kegyképének szentelt új templom, amely az ott lakó vagy gyógyulást kereső külföldről és belföldről érkező ortodox hívők állandó imádságos helye lesz.

A másik egyszázalékos felajánlás „A Miskolci Ortodox Múzeumért Alapítvány” részére küldhető el, adószáma: 18415320-1-05.

Az Egyházmegye honlapja: http://hungary.orthodoxia.org/